A HÍVŐ ÉLET PUSZTÁJA / KÁNAÁNJA

Az mindenki számára egyértelmű, hogy a zsidó nép Egyiptomból való szabadulása megfeleltethető a keresztény megtéréssel, a szabadulás élményével, Isten szabadításával.

Az is viszonylag egyértelmű, hogy az ígéret földje analóg az Isten ígéreteinek személyes életünkben való hit általi elfogadásával, vagyis a hit gyakorlati életünkre vonatkozó alkalmazásával. A 40 éves pusztai vándorlás képe azonban zavarba ejtő volt számomra. Találkoztam olyan véleményekkel, hogy az ígéret földje igazából majd a túlvilágon lesz csak a mienk, a földi életünk pedig hasonlatos a sivatagban való vándorláshoz.

Biztos vagyok benne, hogy Isten szemléltetni akart valami nagyon fontosat a keresztény életünk számára. Tudható, hogy a 40 év a nép hitetlensége miatt lett ilyen hosszú. A valóságban pár hónap alatt, talán 1-2 év alatt elérhettek volna a jordáni átkelés helyére. Számomra nem elfogadható, hogy az ígéret földje a mennyország előképe lenne, hiszen ott még harcok vártak Izráel népére, és komoly ellenfelekkel kellett megküzdeniük.

A pusztában kapták Istentől a Tízparancsolatot, a pusztában nem végeztek körül-metélkedést, a pusztában nem vetettek és nem arattak, nem láttak termést és gyümölcsöket, a pusztában sátrakban laktak és folyamatosan vándoroltak (az utolsó néhány évben egy hegy körül "keringtek"). Isten égi mannával táplálta-, és kősziklából itatta Izráelt. A választott nép nem tűnt valami áldottnak azokban az időkben. Igazából az Egyiptomból megmenekült nemzedékből mindenki meghalt a pusztában, kivéve Kálebet és Józsuét. A pusztában élni, és folyamatosan vándorolni elég stresszes, sosincs nyugtuk, amikor Isten "elindul", ők követik, amikor Isten megáll, ők is megállnak, de sosem tudják, hogy mennyi ideig maradnak, sosem tudják, hogy mikor indulnak el újra, szóval ez minden, csak nem nyugalom.  

A Vörös-tengeren átvonult népből csak ketten vettek végül részt a "honfoglalásban". Ez döbbenetesen kicsi arány! A nép döntő többségének "kellett" a puszta élménye, a kietlenség, a "halál" megtapasztalása, hogy valóban rá tudják bízni Istenre a honfoglalással járó veszélyeket, és végre hitben kezdjenek el járni!

Ugyanez a célja a mi életünkben is a törvénynek! Ha valóban szembenézünk magunkkal, és az Isten törvénye fényében felismerjük, hogy bűneink, mindenestől bűnös természetünk "halálra való", meg kell halnia, nem tudjuk magunkat megjobbítani, akkor végre feladjuk a "vallásos rituáléinkat", amikben addig bíztunk. Óemberünknek meg kell halnia a pusztában, a törvény uralma alatt! A törvény betartásának megpróbálása csakis kudarccal végződhet!

A 40 éves pusztai tartózkodást kitöltötte a szent sátor körüli foglalatoskodás (felépítés, lebontás, áldozati rituálék, tisztogatások, stb...). A nép minden figyelmét lekötötte a bűnök kutatása, és Isten kiengesztelése. Táplálkozásuk is ilyen "picizgetés" volt, hiszen a mannát minden reggel be kellett gyűjteni. Az apró magvacskára hasonlító étel összeszedése az egész család számára ha nem is fáradságos, de igen időigényes tevékenység volt. Izráel népét mindezek magukba fordulókká tették. Egy nép, amely a kietlen sivatagban él, idejük nagy részében lehajtott fejjel böngészik a földet, majd a szent sátorban végeznek véres áldozati szertartásokat, rettegve, nehogy hibát kövessenek el a bonyolult előírások betartásában. Fizikai szükségleteik be vannak ugyan töltve természetfeletti módon, de Isten nem ezt az életet szánta eredetileg nekik:

"Az a föld pedig, ahova most átkeltek, hogy birtokba vegyétek, hegyes-völgyes föld, az égből hulló eső vize itatja. Az Úr, a te Istened viseli gondját annak a földnek, állandóan szemmel tartja azt Istened, az Úr, az év elejétől az év végéig. Ha engedelmesen hallgattok parancsolataimra, amelyeket ma parancsolok nektek, ha szeretni fogjátok az Urat, a ti Isteneteket, ha teljes szívből és teljes lélekből szolgáljátok őt, akkor esőt adok földetekre a maga idejében, őszi esőt és tavaszi esőt, és betakaríthatod gabonádat, mustodat és olajodat, és adok füvet a meződre állataidnak; így jóllakásig ehetsz majd."  (5 Mózes 11: 11-15.)

Nemcsak táplálkozásuk, de méltóságuk is alapvetően megváltozik az ígéret földjének birtoklásával:

Ha hűségesen megtartjátok mindezeket a parancsolatokat, amelyeket ma parancsolok nektek, és teljesítitek azokat; ha szeretni fogjátok Isteneteket, az Urat, mindenben az ő útjain jártok, és hozzá ragaszkodtok, akkor kiűzi előletek az Úr mindezeket a népeket, és nálatok nagyobb és erősebb népek birtokát foglalhatjátok el. Tietek lesz minden hely, amelyre lábatokkal léptek. A pusztától a Libánonig, és a folyamtól, az Eufrátesz folyamtól a nyugati tengerig terjed határotok. Senki sem állhat meg veletek szemben. Rettegést és félelmet kelt előttetek Istenetek, az Úr az egész országban, ahova csak léptek, ahogyan megígérte nektek. (5Móz 11: 22-25.)

Amíg a Vörös-tengeren való átkelés az ellenség fölötti győzelmet jelentette, addig a Jordánon való átkelés a saját bűnös természetünk feletti ítéletet, a testies cselekedetek-, a saját erőnk halálba adását jelképezi. Az újszövetségi jelentése ugyanez a megkeresztelkedésnek, a bemerítkezésnek.

A Jordánon túli első szálláshelye Izráelnek Gilgál volt (jelentése: kőkör, legördítés, fordulat), amely már Jézus sírjának elgördített kövére utal, így a feltámadás-, az új élet jelképe.

"Az Úr pedig ezt mondta Józsuénak: Ma hárítottam el rólatok az egyiptomi gyalázatot. Ezért hívják azt a helyet Gilgálnak mind a mai napig."  (Józsué 5: 9.) 

Izráel fiai itt mindannyian körülmetélkednek, mert a pusztában ezt nem gyakorolták. Ez szintén a megújult szív-, és az újjászületés szimbóluma. A páskaünnepet is itt tartották meg, és az ünnep másnapján először ettek az ígéret földjének terméséből, a manna pedig megszűnt. (Számomra ez annak a szimbóluma, hogy az Isten Igéjének "szemezgetése" helyett, valódi éltető, laktató táplálékhoz jutottak. Isten értük munkálkodó szeretete, és ereje megnyilvánult az életükben! Már nem az önvizsgálgatással voltak elfoglalva, nem a bűnök miatti engesztelés töltötte el az életüket, hanem a hit harcát harcolták.)

Ezt emeli ki az is, hogy Józsué találkozik Isten harcos angyalával, aki éppen akkor érkezett, hogy győzelemre vezesse Izráelt. Csak mindezek után indulhatnak a hit harcába Józsué/Jézus (héber neve mindkettőjüknek Jeshua) vezetésével, akit Isten naggyá tett a nép szemében.

Jerikó bevétele volt az első, óriási jelentőségű győzelme Izráel fiainak. A szövetség ládája, amelyet a pusztában szigorúan bezárva kellett tartaniuk a szentek szentjében, most harcba száll a népért. Most már nem áldozatokat kell bemutatniuk, hanem a kosszarvak megfújásával "használniuk kell" a feláldozott kos által megnyert Isteni jóindulatot és erőt. És a hitük akadályában álló kőfalak - mindannyiuk megdöbbenésére - csak úgy leomlanak...