A MEGDICSŐÜLT JÉZUS SZEMLÉLÉSE

Három evangélium is beszámol arról az eseméyről, amely Péter, János és Jakab szeme láttára történt, és amely során Jézus dicsőséges testben mutatkozott meg előttük. ( https://abibliamindenkie.hu/uj/MAT/17 https://abibliamindenkie.hu/uj/MRK/9 https://abibliamindenkie.hu/uj/LUK/9 )
Hat-nyolc nappal azután történt, hogy Péter Krisztusnak, az élő Isten fiának vallja Jézust. Jézus a három hozzá legközelebb álló tanítványt felviszi egy magas hegyre, és a szemük láttára dicsőséges, fényt ársztó testben mutatkozik. Megjelenik Mózes és Illés is, akik beszélnek hozzá. Itt nyivánvalóvá válik, hogy az Ószövetség (Mózes képviseli a törvényt, Illés képviseli a prófétákat) Jézusról beszél. Jézus fölötte áll a törvénynek és a prófétáknak egyaránt. Isten itt ugyanúgy megszólal hallható hangon, mint a bemerítkezéskor.
A tanítványok ekkorra már túl voltak az első kiküldetésükön, amikor megtapasztalhatták, hogy Jézus nevének hatalma van a betegségek, erőtlenségek, és a démonok minden ereje fölött. Ekkorra tanúi voltak annak is, hogy Jézus a természet fölött is hatalommal rendelkezik, szavára lecsendesült a tomboló vihar. Most azonban Jézus egy magasabb szintre emeli a magáról való kijelentést, ami átütő erővel bír a tanítványok életére; Péter még évtizedek múlva is meghatottan beszél erről:
"Mert nem kitalált meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem úgy, hogy szemtanúi voltunk isteni fenségének. Mert amikor az Atya Istentől tisztességet és dicsőséget nyert, és ilyen szózatot intézett hozzá a felséges dicsőség: "Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm", ezt a mennyből jött szózatot mi hallottuk, mert együtt voltunk vele a szent hegyen. Ezért egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet, amelyre jól teszitek, ha mint sötét helyen világító lámpásra figyeltek, amíg felragyog a nap, és felkel a hajnalcsillag szívetekben. Mindenekelőtt tudnotok kell, hogy az Írás egyetlen próféciája sem ered önkényes magyarázatból, mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szólaltak meg az Istentől küldött emberek." /2 Péter 1: 16-21./
Érdekes, hogy Péter ezt az élményét rögtön összeköti az írások, prófétai beszédek értelmezésével. Vagyis számára egyértelmű volt, hogy Jézus megdicsőült testben való látása, amikoris beszélt hozzá Mózes és Illés, azt fejezte ki, hogy az ószövetségi iratok értelmezéséhez Jézus a kulcs. A prófétai beszéd Jézusról szól. Ez a felismerés olyan, mint amikor felkel a nap, és a sötétséget elűzi a fény.
Amíg a három közeli tanítvány Jézus nagyságát szemléli a hegyen, addig a többiek vitába keverednek az írástudókkal lenn, és meglepő módon nem képesek meggyógyítani egy megszállott fiút. Ez pedig korábban minden tanítványnak sikerült, amikor kiküldte őket Jézus. Ők maguk sem értették, hogy miért nem jártak sikerrel ezúttal. Amikor megkérdezték erről Jézust, akkor Ő azt mondta, hogy ez a fajta csak böjttel űzhető ki. Valószínűleg az "újszövetségi böjt"-öt szerette volna megmutatni Jézus a hozzá közel álló tanítványoknak. Vagyis szemléljük Őt, keressük Őt az ószövetségi írásokban, mert ott van elrejtve minden történetben, minden próféciában. Ha felfedezzük, az megerősít bennünket, és Jézus dicsősége áttöri a falakat az életünkben!