ÁBRAHÁM - Aki komolyan vette Isten szavát
Az Özönvíz után gyors népességnövekedés kezdődött a Földön. Néhány generáció után talán teljesen el is halványodott, és mítosszá "szelídült" az isteni ítélet emléke. Noé azonban még 350 évig-, egyik fia - Sém - pedig még 500 évig élt, és tanúskodott a történtekről, mint akik túlélték a hihetetlen, mindent elsöprő, tomboló vízáradatot. (Noha Sém és Ábrahám között 8 nemzedék volt, mégis Ábrahám csak 25 évvel élte túl az ősatyját, Sémet, pedig Ábrahám 175 évig élt.)
Idő közben azonban a Föld népeinek nyelvét Isten összezavarta. Héber - Sém dédunokája - idején történhetett a nyelvek összezavarása, hiszen Héber az akkoriban született fiának a Péleg (felosztás, elválás) nevet adja, és a Biblia meg is jegyzi, hogy Péleg idején osztották fel a Földet. A nagy torony építésének helyszínéről szétsereglett emberek más-más területen telepedtek meg. Talán ezért nevezik Ábrahámot hébernek később, hiszen ő Héber nyelvén beszélhetett a sok-sok kialakult nyelv közül. Valószínű, hogy Héber "vitte tovább" azt a nyelvet, amelyet még Noé, a fia: Sém, és családja is beszélt. Ezen a nyelven maradt fenn Kánaán átka is... (1Móz. 9: 25-26: "Átkozott Kánaán! Szolgák szolgája legyen testvérei között! Ezután ezt mondta: Áldott az Úr, Sémnek Istene! Legyen Kánaán a szolgája!") Valószínű, hogy Héber valamennyi utódja "tudta", hogy egyszer Kánaán népe az ő rabszolgájuk lesz. Ahogy azonban Isten ígéreteivel gyakran lenni szokott; az utódok azt vagy nem vették komolyan, vagy nem törődtek vele, vagy csak egyszerűen halasztgattak-, késlekedtek azt a saját életükre alkalmazni. Belecsúsztak a bálványimádásba is. (Lásd: Józsué 24:2) Táré, Ábrahám apja már elindult Kánaán földjére, de félúton - Háránban - letelepedett, és ott halt meg. (Lásd: 1 Móz. 11:31) Ábrahámot azonban Isten már személyesen is megszólítja, hogy menjen el Kánaánba.
A városfalak mögé behúzódó városállamok között "utazgatni" nem lehetett életbiztosítás, pláne ha állataikat terelgető sátorlakókról volt szó, akik az esetleges támadásokkal szemben igen védtelenek voltak. Ábrahám komolyan vette Isten hívását, és Kánaán földjére igyekezett, pedig az ott lakó népek messze földön híresek voltak istentelen életmódjukról. Nem volt kis döntés, ha belegondolunk, hogy kényelmes városlakóként, és biztonságos téglaházban élőként vándorló életmódú sátorozóvá kellett 75 évesen válnia.
Egyiptomban ekkor már igen fejlett civilizáció működött, hatalmas kőtemplomok, és piramisok, olajozottan működő társadalmi munkamegosztás, fejlett írásbeliség, tudományok és művészetek ápolása jellemezte. Erős központi hatalom biztosította a fáraó kezében a kor fogalmai szerinti hatalmas ország irányítását. A menny azonban egyetlen kicsiny családra figyel, akik elkülönülten élnek más népektől kezdetleges sátraikban. Ha valaki hallotta volna akkoriban a környékükön, hogy ez a két idős ember (Ábrahám kb. 80, Sára pedig 70 éves) azért bolyong a városállamok közötti mezőkön, mert hitük szerint utódaiké lesz egész Kánaán földje, akkor valószínűleg eszelősnek, futóbolondnak tartották volna őket, hiszen gyermekük sem született.
De az ő istenük rengeteg utódot ígért Ábrahámnak, és azt, hogy nagy nép atyjává lesz. Az idő csak telt, és se a föld birtoklására, se az utódok születésére sincs cseppnyi remény sem. Mire gondolhatott Ábrahám? Isten talán elfelejtkezett róla. A végkifejletről talán ma már mindenki hallott, hogy Isten csodát tett, és a 100 éves Ábrahámnak, és a 90 éves Sárának megszületik a közös gyermeke: Izsák (jelentése: nevetés).
A Biblia 12 fejezeten keresztül foglalkozik Ábrahám életével. Ez bizony kitüntetett figyelem. De miért kellett ennek az idős házaspárnak Kánaán földjén "otthontalanul" vándorolnia? Hiszen utódaik később nem itt szaporodnak nagy néppé, hanem Egyiptomban. Mire való volt ez a "bejárás" a leendő országban?
"Indulj el hát, járd be ezt a földet széltében-hosszában, mert neked adom!" - mondja Isten Ábrahámnak. Ábrahámnak látnia kellett az örökségét! Ez volt fontos, hogy lássa a megígért földet. Isten be akarta indítani Ábrahám képzeletét: milyen gyönyörű, gazdagon termő vidék! Milyen jólétben élhetnek majd itt az utódaim! Dús legelők, termékeny szántóföldek, gyümölcsösök, erdőkben gazdag hegyvidék, éltető források, és folyóvölgyek, Ábrahám képzeletében héberül beszélő néppel népesül be Kánaán földje, akik mind tőle származnak! Isten "fölnevelte" Ábrahámban a hitet, a bizalmat az Ő adott szava iránt.
Az Újszövetség mindazokat Ábrahám utódjának tekinti, akik Jézus Krisztus megváltásába vetik a hitüket. "Az igaz ember pedig hitből fog élni." (Róma 1: 17.) Ábrahám példája azt tanítja számunkra, hogy teremtő képzeletünket az ígéretek földjén "járassuk"! Az ígéretek "földje" pedig számunkra a Biblia. Aki pedig meghódította az ígéretek földjét a számunkra az Jézus Krisztus.