BÁLÁM - Mi az ő tanítása?

Bálám története egy epizód a honfoglalásra készülő Izrael életében. Eddig mindössze abban láttam a történet jelentőségét, hogy Isten népét nem lehet megátkozni. A gonosz szellemi erők működését Isten megakadályozza, ha az Ő népéről van szó.

Amikor azonban a Jelenések könyvében Jézus tömör megfogalmazásait olvastam a 7 kisázsiai gyülekezet számára, akkor nagyon elgondolkodtam. Hiszem, hogy ezek a pár mondatból álló levelek összefoglalják mindazt, amit Jézus a mindenkori egyház számára mondani akar. Azon gondolkodtam, hogy ez a történet miért olyan nagy jelentőségű az egyház számára? Hol vannak ma a Bálám tanítását követők? Első nekifutásra azt mondanám, hogy manapság nincs ilyesmire példa az egyházban. Ki tanítana ma olyasmit, hogy a keresztények bálványáldozati húst egyenek és paráználkodjanak? És a titokzatos nikolaitákkal is kapcsolatos ez a tanítás a pergamoniaknak címzett levél szerint! Itt tehát valami mélyebbről lehet szó.

Bálám nevének jelentése a nép megrontója, a nép ura. Bálák bérelte fel, akinek neve pusztítót, ürest, kiürítőt, jelentéktelent jelent. A két népcsoport, amelyik megbízta Bálámot a nép megátkozásával; a moábi (jelentése: jóllakott, az atya leszármazottai, kívánság), és a midiániták (jelentése: cívódás, viszály, küzdelem, ítélőszékek, bírák). A moábiak Lót leszármazottai, a midianiták Ábrahám leszármazottai második feleségétől, Keturától. Izráel népe igazából egyik népcsoportra sem jelentett volna fenyegetést, nem az ő földterületüket ígérte Isten oda Izráel fiainak. Ők mégis fenyegetve érezték magukat, és elkezdtek Izráel ellen áskálódni, mintha csak irígységből akadályoznák Isten népét. Ráadásul az izráeliek már az ígéret földjének közvetlen közelébe kerültek, karnyújtásnyira vannak leendő hazájuktól.

Bálám és a nikolaiták tehát nem elsősorban abban voltak érdekeltek, hogy idegen isteneket kínáljanak fel a zsidóknak, hanem abban, hogy saját Istenük (akit ők is valamiképpen ismernek, és elismernek) átkozza meg őket! Vagy ha ez nem lehetséges, akkor saját Istenük gyűlölje meg őket parázna tetteik miatt! Ők tehát nem tévtanítók, hanem annál sokkal kifinomultabbak, mert elsőre nem lehet felismerni a tanításukban rejlő csapdát! Nem véletlen az sem, hogy a Bálám tanításának helyt adó Pergamonról úgy nyilatkozik Jézus, hogy az a Sátán székhelye.

Kik azok a tanítók, akik Isten átkaival fenyegetnek? Jóllehet nyilvánvaló, hogy Isten egyetlen Jézus Krisztus kereszten elvégzett váltságművében bízó gyermekét sem hajlandó elátkozni, mégis rengeteg "tanító" bűneinkre helyezi a hangsúlyt. Azt mondják, hogy megtérésünk után elkövetett bűneink miatt Isten kizár bennünket az üdvösségből. Azt mondják, hogyha nem vagy szent minden tettedben és gondolatodban, akkor Isten elfordul tőled. Nem Jézus mindenen felül való hatalmát, és váltságművének nagyságát hangsúlyozzák, hanem a bűn hatalmát erősítik azáltal, hogy alkalmatlanságunkat szajkózzák! Azt hiszik, hogy Istennek tetsző prédikációt mondanak, ha ostorozzák a gyülekezet tagjait. Ők azonban valójában a nép megrontói.

Aki ugyanis folytonosan magára néz, és alkalmatlanságának van a tudatában, az önként fog elfordulni Istentől, és keres "vigaszt" a múlandó örömöket nyújtó világban. Én sajnos tudom, és ismerem ezt a mechanizmust, saját bőrömön tapasztaltam. Csak az tud megmaradni Jézus szeretetében, aki biztonságban érzi  magát, és nem a félelem és a bűntudat vezérli.

Sokat mondó az a részlet is, hogy a midianitákkal való harc valójában a pártoskodás, cívódás szelleme a gyülekezetben, amit mindig kölcsönös ítélkezés kísér. Ha valaki "szentebbnek" érzékelteti magát, és mások felett valónak tekinti saját magát, azzal együtt szokott járni a mások kárhoztatása is. Ha nem a Krisztus által megváltott embert látjuk a testvéreinkben, akkor önkéntelenül is Bálám és a nikolaiták nyomdokaiba lépünk.

Sajnos a legtöbb gyülekezetben van néhány ember, aki tanítónak vallja magát, és a többiek is elvárják tőle, hogy tanítson, szerepeljen, szolgáljon, ők pedig passzívan "táplálkoznak". Pedig hiszem, hogy építőbb közösségek jönnének létre, ha az összejöveteleken mindenki felszólalhatna, és pár mondatban elmesélné személyes megtapasztalásait. Nem kellene egyeseknek ilyen korlátlan hatalmat adnunk magunk fölött! A már kialakult rendszerekben lehetetlenné válik a korrekció, mert a tanítók rosszabb esetben nem engedik meg a laikusok felszólalásait.

Isten mindnyájunknak személyes vezetést ígért, és a közösségek alkalmait is e szerint kellene tartanunk! De hol van ilyen? Hogyan alakulhatna ki a valódi testvéri szeretet (Filadefia) ott, ahol az elítélés, a versengés, egymáshoz méricskélés, a felsőbbrendűségi tudat vett lakozást? Csak ha mindenki a kegyelem alapján áll, akkor szökken szárba a testvéri megértés és szeretet.