ELBIZAKODOTTSÁG VAGY HIT

"Az elbizakodott ember nem őszinte lelkű, de az igaz ember a hite által él."  (HABAKUK 2: 4.)

Nagyon sokat idézzük ezt az igeverset. Általában arra gondolunk, hogy mi, akik hiszünk Istenben, ez a hit ad nekünk erőt, és reménységet ebben az életben. Mindig gondolkoztam azon, hogy ennek az igeversnek az eleje mintha lényegileg nem kapcsolódna a második feléhez. Idézni is mindig csak a második mondatrészt szoktuk.

Egyszer azonban kigyulladt egy fény a fejemben, amikor ezen elmélkedtem: Hát persze, hogy kell a mondat eleje, enélkül "féllábú" a mondanivaló! A Biblia Istene mindig is két utat mutat fel az embernek:

Vagy megpróbálod magadat megmenteni, vagy Rám hagyod teljesen, és én foglak üdvözíteni!

Bizony, bizony akik a jó és rossz tudásának fájáról táplálkoznak ma is; akik a törvény megcselekvésében bíznak; akik saját jóságukban reménykednek; akik el akarnak érni oda, ahol Isten végre elfogadhatja őket, azok igazából elbizakodott emberek. Azért nem őszinte a lelkük, mert azt képzelik, hogy szívük állapotát el tudják rejteni Isten elől. Abban reménykednek, hogy minden tettüket fehérre tudják mosni Isten szemei előtt. Saját jóságukba kapaszkodnak, azt fényesítgetik. Ez a lelkiállapot tartja fenn az irigységet, a szeretetlenséget, a keserűséget. Ebből a tanításból nem származhat öröm, békesség, csak önigazolás, versengés, összehasonlítgatás, vádaskodás, vagy önvád, büszkeség, vagy kiégés. Ha a saját teljesítményünkre nézünk, akkor vagy egyik irányba (önhittség), vagy a másik irányba (önmarcangolás, önvád) ki fogunk lendülni. Egyik sem vezet jóra. Vagy megpróbáljuk elfedezni, elrejteni a bűneinket mások elől a látszat megőrzése miatt, vagy elvetettnek, méltatlannak fogjuk magunkat érezni, akár fel is adhatjuk hitünket.

Fel kell adnunk saját jóságunkba vetett hitünket, és ugyanúgy fel kell hagynunk azzal is, hogy vádoljuk magunkat, hogy csak, és kizárólag Jézus váltság-művétől függjünk. Az ebben való hitben éljünk, Hozzá meneküljünk, Rá bízzuk magunkat. Nem tőlünk függ, nem "érdemeljük meg", nem a mi jóságunk miatt ment meg, hanem csakis Jézusra való tekintettel fogad el bennünket Isten! Ez tölt el bennünket örömmel, hálával, békességgel, szeretettel. Hoppá, de hisz ezek a Lélek gyümölcsei :-)

Nem véletlen, hogy Habakuknak (nevének jelentése: átölelés) ezt a kijelentést, ezt az igét táblára kellett vésnie, akárcsak annak idején a mózesi törvényeket. Isten szívének szándéka, hogy az Istenhez menekülőket, a benne bízókat üdvözíti, cselekedeteiktől függetlenül, a hitük által. Ez lesz az újszövetség alaptétele, amit Pál több levelében is idéz. Ez a biblia szíve, én is felvésem egy táblára: