ELIZEUS CSODÁI - Pál apostol tanításainak kiábrázolása III.

A vízbe esett fém balta visszaszerzésének története mindig mosolyt csal az arcomra, amióta tudom, hogy ez a "képe" a Filemonhoz írt rövidke páli levélnek ;-) XD. Az Atya házában valódi derű uralkodik! Az Elizeus által történt csodák ugyanis megelevenítik a Pál apostol leveleiben leírt keresztény tanításokat. 

Az történt ugyanis, hogy Elizeus elment a tanítványaival együtt új házat építeni a Jordán partjára. Az egyik tanítvány kölcsönkért szerszámának fém feje véletlenül beleesett a folyóba. Kétségbeesve kiált Elizeusnak emiatt. Elizeus a vízbe dob egy darab fát, mire csodás módon a víz színére bukkan a vasszerszám, csak érte kell nyúlni.

Pál idejében rendkívül elterjedt, és társadalmilag is elfogadott volt a rabszolga-tartás. Még keresztények között is megmaradt az ilyen munkaerő szinte "munkaeszközként" való alkalmazása. Filemon Kolosséban élő tehetős keresztény volt, akinek Onézimosz (nevének jelentése: hasznos) nevű rabszolgája elszökött. "Véletlenül" a fogságban rostokoló Pál cellájába kerül, aki természetesen elvezeti Őt az Úrhoz. A levél írásának apropója az volt, hogy Pál visszaküldi gazdájához a megtért rabszolgát. Tehát az elveszett hasznos "munkaeszköz" megkerült :-). Tanulság: nem tudunk olyan mélyre süllyedni, ahonnan Isten ne tudna bennünket kihúzni! A Szent Szellem plusz csavarja, hogy a levél végén utal az "elizeusi" szállásépítésre is: "Hiszen talán azért szakadt el tőled egy időre, hogy örökre visszanyerd, most már nem úgy, mint rabszolgát, hanem rabszolgánál jóval többet: aki nekem is, de sokkal inkább neked, testi értelemben is és az Úrban is szeretett testvéred. Ha tehát engem társadnak tartasz, fogadd őt úgy, mint engem! Ha pedig valamivel megbántott vagy tartozik, azt nekem számítsd fel! Én, Pál, saját kezemmel írom ezt: Megadom neked! Azt nem akarom mondani, hogy önmagaddal is tartozol nekem. Bizony, testvérem, bárcsak hasznodat vehetném az Úrban! Nyugtasd meg az én szívemet Krisztusban! Engedelmességedben bízva írok neked, mert tudom, hogy többet is megteszel annál, amit mondok. Egyúttal készíts szállást is nekem, mert remélem, hogy imádságotokért ajándékul kaptok engem."  (Filemon 15-22.)

A következő történet nagyszabású látomást mutat be a mennyei seregekről, akik Isten gyermekei körül őrködnek. Létszámuk, erejük, hatalmuk Krisztus dicsőséges eljövetelét juttatja eszünkbe. Ahogyan Elizeus fegyver nélkül, szelíd eszközökkel "hatástalanítja" az Arám hadsereget, (2Kir. 6: 24-33.) úgy később Pál sem hadakozik azokkal, akik az életére törnek. Csupán Jézus Krisztusról való vallástétellel, prédikálással "védekezik". Nem is találnak őrajta sem fogást, így Pál a Szellem által kijelentheti: "Mit mondjunk tehát ezekre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? Ki vádolná Isten választottait? Hiszen Isten az, aki megigazít. Ki ítélne kárhozatra? Hiszen Krisztus Jézus az, aki meghalt, sőt feltámadt, aki Isten jobbján van, és esedezik is értünk. Ki választana el minket Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver? Amint meg van írva: "Teérted gyilkolnak minket nap mint nap, annyira becsülnek, mint vágójuhokat." De mindezekben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket. Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban."  (Róma 8: 31-39.)

Néhány évvel később Samáriát ostromolta az arám hadsereg. Az elhúzódó hadiállapot miatt a városban éhínség lett úrrá. Amikor legmélyebb volt a kétségbeesés, és a király is megalázta magát, megszaggatva ruháit, Elizeus megdöbbentő bőséget jövendöl már másnapra! (Elizeus jóléti evangélista volt!) A király segédje hitetlenkedik, így Elizeus megígéri neki, hogy nem fog enni belőle. A város kapujában volt négy leprás, akik rájöttek, hogy nincs vesztenivalójuk, az éj leple alatt kimennek az arám táborba, és megpróbálnak ételhez jutni, hiszen ha a városban maradnak, mindenképpen éhen kell halniuk. Megrökönyödve veszik észre, hogy a támadók sátrai mind elhagyatottak, de minden felszerelés bennük van. A leprások jóllaknak, és még kincseket is gyűjtenek maguknak. Egy kis hezitálás után értesítik a városlakókat is. A király is megtudja a csodás hírt, de óvatosságból szekereket küldet egészen a Jordán folyóig. Minden tapasztalat azt mutatta, hogy az arámok mindent hátrahagyva mentek el a város alól. Minden értékük, és élelmük a kiéheztetett városlakóké lett, akik igyekezetükben letaposták a kapuban álló királyi segédet. Így beteljesedett Elizeus jövendölése. A történet kulcsa a leprások józan belátásában, és bátor döntésében rejlik. Az újszövetség-, így Pál tanításainak is központi témája, hogy nekünk is fel kell ismernünk, hogy elveszettek vagyunk bűneink, bűnös természetünk miatt. De mit érünk ezzel a tudással, ha nincs meg bennünk az az elszántság, hogy kimerészkedjünk az "éhező városból", a világból, vagy az üres vallásos életmódból? Fel kell vállalnunk nyomorult (vihartépte, vigasztalan) állapotunkat, különállásunkat. Fel kell ismernünk, hogy ez a világ nem tud nyújtani számunkra semmit, nincs értelme a kapuban toporogni! (A négy leprás a négy evangélium, a négy evangélista megfelelője.)

Ha felismerjük azt, hogy éhezésünk nem tartható fenn tovább, akkor lépünk. Erre ösztökél bennünket a törvény. A törvény ismerete ébreszt rá bennünket "leprás" bűnösségünkre, hogy olyan városba vagyunk bezárva, ahol a biztos szenvedés, és halál az osztályrészünk. A sátán minden erejével bent akar bennünket tartani a törvény falai között, ahol nincs számunkra tápláló élelem, hogy éhen haljunk, és elvesszünk. Ha azonban kimegyünk az önigazultságunk, önjóságunk, társadalmi elismertségünk városfalai közül, akkor hirtelen az arám ellátmány bősége vár ránk!! Ez az ellátás a leghíresebb arámul beszélőtől származik, aki JÉZUS KRISZTUS.   Pál Galatákhoz írt levele 3: 23-25. verse ezt így fogalmazza meg: "Mielőtt azonban elérkezett ez a hit, a Törvény őrzött bennünket, és egészen addig raboskodtunk, amíg Isten meg nem ismertette velünk az eljövendő hitet. Így tehát Krisztus megérkezése előtt a Törvény volt a Krisztushoz vezető nevelőnk. Azóta viszont már hit által válhatunk Isten számára elfogadhatóvá. Miután ez a hit megérkezett, többé nincs szükség arra, hogy a nevelőnk felügyeljen ránk."  (Easy to read Version)

Az arám hadsereg fegyvereit hátrahagyva menekül a város alól. Pál a kollossébelieknek írt levelében így fejezi ki Sátán kudarcát: "Titeket is, akik halottak voltatok vétkeitekben és testetek körülmetéletlenségében, ővele együtt életre keltett, megbocsátva nekünk minden vétkünket. Eltörölte a követeléseivel minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, és eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára. Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan megszégyenítette őket, és Krisztusban diadalmaskodott rajtuk."   (Kol. 2: 13-15.)

Pál a Filippibelieknek írt levelében kárnak és szemétnek ítélt minden korábbi vallásos buzgóságát. Az eredeti szövegben szó szerint kutyapiszoknak nevezi a vallást, figyelmeztet, hogy bele ne lépjünk! ("A vallás olyan, mint a kutyapiszok. Bűzlik, ne lépjetek bele!"  Filippi 3: 8.) És Isten valóban így látja a vallásos cselekedeteinket, ezt bizonyítja ez a történet is, hiszen az éhező város falai között a 2 Kir. 6: 25. verse szerint: "Nagy éhínség támadt Samáriában, mert addig ostromolták, míg egy szamárfej nyolcvan ezüstbe, egy maréknyi galambtrágya pedig öt ezüstbe került."  A szamár a bibliában a vallásos terhek hordozásának jelképe. Vagyis a tízparancsolat szövetsége alatt még a megdöglött szamár feje is rendkívüli "értékké vált". Az emberek nagy terhek alatt nyögtek, amelyek pedig nem tudták őket üdvözíteni, megváltani. Hiábavaló volt az áldozatok nagy száma, ezek nem tudták a lelkiismeretüket megtisztítani. Értéktelen dolgokért adták keresményüket. (Mire való is volt egy marék galambtrágya? Még éhezés idején sem tápláló étel, sőt inkább mérgező!) Filippi 3: 8 -11.: "Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem. Hogy kitűnjék rólam őáltala: nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által Istentől van igazságom a hit alapján, hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához, hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra."