HAGYD BÉKÉN NAÁMÁNT!

2022.08.08

Naámán a hódító Asszír Birodalom fővezéreként kapott gyógyulást a gyógyíthatatlan leprás betegségére Elizeus iránymutatása alapján, holott akkoriban az asszírok a kiválasztott nép (Izráel) legnagyobb ellenségei voltak. Naámán személy szerint is ártott a zsidóságnak, hiszen zsidó kislány rabszolgája volt, akit arám rablócsapat ragadott el a szüleitől, és hurcolt el, mint kisgyereket idegen országba! 

Ha volt valaki, aki érdemtelen volt Isten ingyen kegyelmére, az bizony Naámán volt!  Ebben a történetben igazán kidomborodik a Jézus Krisztusban elnyerhető kegyelem természete: a legérdemtelenebbek kapják ingyenes ajándékként, akik felismerik, hogy szükségük van rá!  Róma 5: 20.:"De ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiáradt a kegyelem". 

A Jordán folyóba "bemerítkező" Naámán teljesen ingyen kapta a megtisztulást, a gyógyulást, az Isten előtti megigazulást, ahogyan ma minden keresztény ember is. Nincs ára a megigazulásnak, mert megfizethetetlen. Nincs sem "olcsó kegyelem", sem drága kegyelem. A reménytelenül elveszett szív végtelen hálája van, amikor felismeri a megmenekülését. A már megigazult szívet nem kell ellenőrizni, sem felügyelni, sem irányítani. A külső utasítások csak összezavarják. Isten azt mondja gyermekeinek: kövesd a szívedet, mert oda írtam fel az én törvényeimet! (Ez soha nem mond ellen a kőbe vésett törvényeknek, hanem sokkal inkább "túlszárnyalja" azt.)

Annak, aki mégis kér "némi cselekedetet" a megigazulásért cserébe (megváltásért, üdvösségért, Isten elfogadásáért, az áldott életért) Elizeus és Pál átkával kell szembenéznie, ahogyan Géházinak is. A vallásos teljesítményt követelő egyház kiábrázolója a történetben Géházi. (Nevének jelentése: a jelenés völgye, aki kisebbé tesz, tagadó. A "jelenések völgye" a Biblia jelképei között az a kiszáradt, csontokkal teli völgy, amit Ezékiel látott a látomásában.) Hogy miért volt olyan nagy bűn kérni "valamit" Naámántól a hatalmas gyógyulásért cserébe? Emiatt Naámán azt gondolhatta, hogy mégiscsak "megérdemelte" azt a gyógyulást, mégiscsak rászolgált, mégiscsak fizethetett valamit, neki is része van benne, hiszen szükség van az ellenszolgáltatására...

NEM, NEM!! SEMMIT SEM TUDUNK TENNI, SEMMIT SEM ADHATUNK ISTENNEK CSERÉBE!!

A KEGYELEM AJÁNDÉK!!   SENKI SEM ÉRDEMLI MEG!!

AKI MÁST ÁLLÍT, AZ ISTEN HARAGJÁVAL TALÁLKOZIK SZEMBE...,

MERT JÉZUS VÁLTSÁGMŰVÉT TESZI KISEBBÉ!!

Pál prédikációinak ez a leghangsúlyosabb eleme. A római levél 3: 19-28. verse így szól: "Tudjuk pedig, hogy amit a törvény mond, azt a törvény hatálya alatt élőknek mondja, hogy elnémuljon minden száj, és az egész világ vétkessé legyen Isten előtt. Mert a törvény cselekedeteiből senki sem fog megigazulni őelőtte. Hiszen a törvényből csak a bűn felismerése adódik. Most pedig törvény nélkül jelent meg Isten igazsága, amelyről bizonyságot is tesznek a törvény és a próféták, mégpedig Isten igazsága a Jézus Krisztusban való hit által minden hívőnek. Mert nincs különbség, mivel mindenki vétkezett, és nélkülözi Isten dicsőségét, Isten ingyen igazít meg az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban lett váltság által. Őt rendelte Isten engesztelő áldozatul az ő vére által azoknak, akik hisznek. Ebben mutatta meg igazságát. A korábban elkövetett bűnöket ugyanis elengedte türelmében, hogy e mostani időben megmutassa igazságát: mert ő igaz, és igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz. Hogyan lehetséges akkor a dicsekvés? Lehetetlenné vált. Milyen törvény által? A cselekedeteké által? Nem, hanem a hit törvénye által. Hiszen azt tartjuk, hogy hit által igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől függetlenül."

De ahogy Jézus mondja a Lukács 4: 27.-ben: "És sok leprás volt Izráelben Elizeus próféta idejében, de egyikük sem tisztult meg, csak a szír Naamán." 

Naámán hitt, megtisztult, megigazult. Nem próbálta kiérdemelni a gyógyulást, nem volt saját igazsága. Elizeus pedig nem fürkészi, hogy miként él a továbbiakban Naámán. Még ha bálvány istenek templomába jár is később, a szívében tudja, hogy kicsoda is az Élő Isten. Az ingyen kegyelem "élménye" nem engedi többé, hogy a szíve elforduljon az Igaz Istentől!

Ne legyünk Géházik, akik a megigazult keresztények után loholunk, és számon kérjük rajtuk a vallásos cselekedeteket!   Ha Istennek nincs semmilyen feltétele, mi se kérjünk számon semmit!

© 2022 Isten gyermekei
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el