JÉZUS MEGDICSŐÜLÉSE - vallásos szellem elleni böjt (Máté 17: 1-13)

Jézust megdicsőülve látni maga a Mennyek Királysága!  

Három tanítványnak megadatott, hogy életükben meglátták a megdicsőült Messiást. Ezt Jézus pár nappal korábban prófétálta is számukra, miután Péter Messiásnak vallja Őt.

"Bizony mondom nektek, hogy vannak az itt állók között némelyek, akik nem ízlelik meg a halált addig, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön az ő országában."  (Máté 16:28) 

Három evangélium is beszámol erről a rendkívüli eseményről. Mindháromban a szöveg összeköti ezt az eseményt Péter vallástételével, - bár a fejezetek éppen kettéválasztják az eseményeket, - majd egy megszállott gyermek szabadításával, aki egyetlen gyermeke volt apjának. A vallástétel után Jézus felviszi Pétert, Jánost és Jakabot egy magas hegyre. Tanúi lesznek, hogy az Ószövetség emblematikus alakjai - Mózes és Illés - beszélnek Jézushoz.

Bizonyítják, hogy az egész írás Jézusra mutat, az Ő engesztelő áldozata jelentetett ki általuk is az Ószövetségben. Minden Általa, Érte és Őbenne áll fenn!

Jézus arra biztat bennünket, hogy keressük Őt az ószövetségi iratokban, mert akkor megláthatjuk Őt az Ő dicsőségében! Minél dicsőségesebbnek látjuk Őt, annál nagyobb hittel ajándékoz meg bennünket!

Őt látni, mint akiről szólnak az Ószövetségi történetek, és a próféták, ez teszi egységes egésszé a Bibliát, átmelengeti a szívünket, felemel a mindennapokból, elfordítja a tekintetünket magunkról, hiányosságainkról, így mi is megízlelhetjük a Mennyek Királyságának valóságát. Dicsőségének ragyogása minket is megvilágít, ahogyan a Nap a Holdat.

Izráel fiainak gondolkozása eltompult, mert az Ószövetség felolvasásakor ugyanaz a lepel mind a mai napig felfedetlenül megmaradt, mivel az csak Krisztusban tűnik el. Sőt mindmáig, valahányszor Mózest olvassák, lepel van a szívükön. De ha majd megtérnek az Úrhoz, elvétetik a lepel. Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság. Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre. (2 Kor. 3: 14-18.)

Különösnek találom, hogy a lent maradó tanítványoknak nem sikerül kiűzni a gonosz szellemet, holott korábban Jézus már felhatalmazta őket, hogy ördögöket űzzenek, és ez sikerült is nekik. (Mk 6:7) Később maguk között beszélgetve megkérdezik az Urat, hogy nekik miért nem engedelmeskedett a gonosz szellem? Jézus azt mondja, hogy ez a "fajta" szellem csak imádságra és böjtre űzhető ki. Az imádságot talán meg tudta tenni akár pár másodperc alatt is az Úr, de a böjtöt?

Azt gondolom, hogy Jézus éppen emiatt vitte fel a hegyre a három tanítványt: 

az újszövetségi böjt megfelel Jézus dicsőségének szemlélésével. A próféciák benne való teljesülésének elismerésével.

Ugyanis ha Őt nézzük, nem magunkon rágódunk; ha Őt nézzük, nem a saját hiányosságainknak vagyunk tudatában; ha Őt nézzük, nem vagyunk törvény- és ítélet alatt. Dicsősége növekszik bennünk, és az ő képére változunk át dicsőségről dicsőségre. Nem a saját egónkat tápláljuk, hanem Krisztus lényét magunkban, ez a valódi böjt!

Mi volt a megszállott fiú problémája? Több is:

- A gonosz lélek hol tűzbe, hol vízbe vetette már gyermekkora óta, hogy megölhesse. A víz-, és tűz általi halál ószövetségi ítéletek képei (lásd: vízözön, tűzeső Szodomára és Gomorára). A törvény megszegésének következménye.

- Habzott a szája, de néma és süket volt, és gyakran vetette a földre az őt gyötrő szellem. Ha padlóra kerülünk, az a depresszió képe, reménytelenség, bénultság fog el bennünket.

Ezek a jellemzők Izráelre, mint Isten népére általánosan igazak voltak, és igazak valamennyi vallásos, törvényeskedő keresztényre is. A mózesi szövetségkötés miatt a zsidó nép ítélet alatt volt, vallásos máz volt rajtuk, de fülük süket volt az evangéliumra és vezetőik elutasították Jézust. Az egyik evangélium azt is megjegyzi, hogy mikor Jézus odaért az összegyűlt tömeghez, azok a törvénytanítókkal vitatkoztak. (Lásd: meddő viták a Biblia értelmezéseiről, ez a legfőbb vallásos tevékenység.)

A vallásos szellem az az egyetlen szellem, amely nem engedelmeskedik pusztán Jézus nevére, mert az ő megtévesztése éppen az, hogy Jézus alakját kisebbíti: egy sorba veszi őt Mózessel, a prófétákkal, vagy más vallások tanítóival. Nem ismeri Őt, mint megígért Messiást, akit az ószövetségi iratok hirdetnek, nem biztosítja számára a legfőbb, kizárólagos helyet, nem szemléli az Ő dicsőségét! Pusztán egy pozitív szemléletű tanítóvá zsugorítják Jézust. (Olyan némelyek számára ma, mint egy "kistesó", akinek meg kell ünnepelni a szülinapját.) Nem csoda, hogy a megszállott fiú apja nem tud hinni! A Benne való hitünk akkor erősödik, ha mind jobban tudatában vagyunk korlátlan hatalmának, mindenek fölött való uralmának, dicsőségének!

Így már érthető, hogy Jézus miért érdeklődik olyan hevesen, hogy minek tartja Őt a sokaság, kinek nevezik Őt a tanítványok? A megdicsőülés hegyének eseményei is a vallásos szellem elleni ima és "BÖJT" miatt történtek!

Az egész eseménysor (kezdve Péter vallástételétől, a megdicsőülés hegyén át, a megszállott fiú meggyógyításáig) a vallásos szellem elűzésére tanít minket! 

Lássuk Jézus Krisztust teljes dicsőségében!