KÁIN és ÁBEL, vallásosság és kegyelem (1Móz. 4:3-11)

Mi történt ezzel a testvérpárral valójában? Azt tudjuk, hogy Káin földműves volt, Ábel pedig juhpásztor. Mindeddig azt gondoltam, hogy ez egy szép családi munkamegosztás volt. Káin hozta a növényi eredetű élelmiszereket a konyhára, Ábel pedig az állati eredetűt. 

Egyszer azonban döbbenten hallottam, hogy az özönvíz előtt az emberek nem ettek - nem ehettek húst. A húsevést Isten csak az özönvíz után engedte meg az embereknek. Vagyis az első családban Káin adta, és termelte meg a család számára a betevő falatot, az élelmet. Akkor mi volt Ábel feladata? Mit kezdtek az Ábel által pásztorolt juhokkal? Áldozatot mutattak be velük Istennek, és talán ruhát készítettek a gyapjúból. 

A két tevékenység között valószínűleg nagy különbség volt a befektetett energia szempontjából. Káin izzadságos munkával szántott, vetett, és aratott, míg Ábel az árnyékban "furulyázhatott" naphosszat.

Míg végre beérett a termés, és az egész kolónia hálaadással járult a Mindenható elé. Ki-ki hozta Isten elé a "munkája gyümölcsét". És mi történik? Isten számára kedvesebb a bárány-áldozat, mint a gabona-, és gyümölcs-áldozat. Az emberi fáradtságos munka nem kapja meg az "elvárható elismerést" Istentől. Így számomra kissé jobban érthető Káin felindulása, keserűsége.

Az érdemtelen kegyelemben részesülők ma is rögtön célpontjaivá válnak a vallásos "igyekvők" gyűlöletének.

Mondanivalójában ugyanezt példázza az Újszövetségben Márta és Mária esete is. Érdekes, hogy ott is történik egy haláleset, Lázáré, akit azonban ezúttal Jézus feltámaszt, vagyis az ősi testvér-féltékenység esete is helyre lett állítva Jézus tevékenysége nyomán.

Isten sem Kaint, sem Mártát nem vetette el, csupán értékesebbnek tekinti azt, aki nem a saját erejében, saját igazságában  bízik, hanem Isten erejében.