KINEK A DICSŐSÉGÉT KERESED?

"Aki magától szól, a saját dicsőségét keresi, aki pedig annak dicsőségét keresi, aki elküldte őt, az igaz, és abban nincs hamisság." (János 7: 18.)

Jézus nem illett be abba a keretbe, amelyet a korabeli zsidó tanítók állítottak fel. Másképp beszélt, másképp tanított, de legfőképpen másképp cselekedett. Minden isteni törvényt betöltött, de az emberi hagyományokkal szemben kritikus volt. Milyen bátorságra volt szüksége, hogy ne engedjen az emberi elvárásoknak, de szigorúan tartsa az isteni színvonalat! Szó szerint kockára tette az életét azért, hogy kövesse a Szent Szellem iránymutatásait.

A fenti mondatot akkor mondta el, amikor a lombsátrak ünnepén a jeruzsálemi templomban felállva tanította az embereket. A kor elfogadott tanítói megdöbbenve hallgatták, hogy annak ellenére tanított meggyőző hatalommal, hogy nem járt azokba az elismert biblia-iskolákba, ahova a papi vezetők.

Jézus itt számunkra is támpontot nyújt ahhoz, hogy meg tudjuk különböztetni az általunk hallott tanítókat; kinek a dicsőségét keresi az illető? Nagyon sok felszólaló önmagát fényezi. Lehet, hogy nem direkt módon dicséri a saját nézeteit, tetteit, mégis a hallgatóságban az a kényelmetlen érzés lesz úrrá, hogy ők itt bizony kevesek. Talán soha nem érnek el a szónokló szellemi színvonalára! Kisebbrendűségi érzés, önvádlás, szégyenérzet, behódolási hajlam fémjelzik ezeket a "tanításokat". Az ilyen tanítvány-képzés azonban nem segíti a hallgatóságot. Nem építi a hitünket, nem nyújt valódi szellemi táplálékot. Ha nem is tudatosul a közönségben, hogy kevésnek érzi magát, az mindenképpen jó jelzője ennek az állapotnak, hogy nem kívánkoznak a hívek az istentisztelet után, hanem kifogások ébrednek bennük, miért nem mennek.

Valódi hit-építés akkor zajlik, ha Jézus személyére fókuszál az igehírdető. Nem cselekvési mintákat, vagy életmód-tanácsokat kell ugyanis közvetítenünk, hanem Jézus személyére kell mutatnunk! Jézus pedig személyesen szeretne vezetni mindenkit! 

Dániel három barátjának története tolult fel bennem, amikor erről elmélkedtem. Nabukodonozor babiloni király azt várta el az alattvalóitól, hogy az őt ábrázoló aranyszobor előtt hajoljanak földig, miközben mindenféle hangszer hangja csendült fel. Napjaink gyülekezeteire sok esetben illik ez a kép: dalainkkal Istent dicsérjük, mégis az emberi (vallásos) teljesítmények előtt borulunk le. Ha pedig valaki nem áll be a "hódolók" közé, azt a tanítók köre megbélyegzi, engedetlenséggel vádolja, sok esetben elkárhozással fenyegeti. Ez megfelel Nabukodonozor haragjának, aki elrendelte, hogy Sidrákot, Misákot és Abednégót a hatszorosan befűtött kemencébe kell bevetni, amiért nem hajtottak térdet a királyt ábrázoló aranyszobor előtt.

A tűzben azonban Jézus maga volt az oltalom a három fiatalember számára.

Szóval kedves tanítók, Jézust szeretnénk látni!  Ideje kiosztani azt a tápláló eledelt, amit Jézus rátok bízott!