LÁZÁR FELTÁMASZTÁSA - Mi indítja cselekvésre Jézust?

Lázár mindkét nővére Jézushoz fordult, amikor Lázár megbetegedett. Még imájuk is szóról-szóra egyezik, amit a megérkező Jézushoz intéznek: "Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem." (Ján. 11: 21. és 32.) Ám egyikük szájából ez szemrehányás, másikuktól pedig a hit szava.

Jézus mindkettőjüktől ugyanazokat a szavakat hallotta, mégis egész másképpen reagál az egyikre, mint a másikra. Jézus reakciójából tudható, hogy milyen lelkületből fakadtak fel a szavak.

Már a nővérek egyik korábbi történetéből ismerjük lelki beállítottságukat. Márta (neve jelentése: úrnő, parancsoló, tanítónő) volt a tevékenyebb, a szabálykövető, aki elfoglalta magát a szolgálattal, és közben keserű panasszal élt húga - Mária - ellen, aki Jézus lábaihoz telepedett, mint a férfiak, és "itta" Jézus szavait, a házimunkát pedig elhanyagolta. Márta már akkor is Jézust kritizálta. Talán megszokta, hogy ő a családban a vezető személyiség, aki kiosztja a feladatokat, és számon kér.

Mária (nevének jelentése: keserű, ellenálló, lázadó, fegyelmezetlen) álmodozóbb, szellemibb, mélyebb érzésű, érzékeny lelkű nő, aki Jézus szavait mélyen átéli, befogadja, ami gyümölcsöt is terem benne.

Márta szájában a fenti mondat ("Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem")  tehát számonkérő: Jézus elkésett, "már Ő sem megbízható". Jézusnak oktatnia kell Mártát, hogy kivel áll szemben: az ÉLET URA jött el hozzá, nincs számára lehetetlen! Márta persze tökéletesen mondja fel a "leckét", hogy Jézus a Messiás, de akkor mi ez a méltatlankodás? Mindenesetre Jézus lecövekel ott, ahol találkozott Mártával.

Amikor Mária megérkezik, és elmondja ugyanazt a mondatot, Jézus rögtön megtelik együttérzéssel, szánakozással, Ő is sír, és rögtön cselekszik. Mária ugyanis nem szemrehányásként mondja, hanem mint aki tudja, hogy Jézus jelenlétével nem fér össze sem a betegség, sem a halál!

Még valami árulkodik Márta hitetlenségéről: amikor Jézus rendelkezik, hogy vegyék el a követ a sír bejáratából, ő rögtön jelez, hogy egy negyednapos hullának már szaga van! (Ha ma élne, lehet, hogy ÁNTSZ szóvivő lenne? ;) )

Jézus tökéletesen érzékeli a kétfajta lelkületet, és aszerint cselekszik. Van még egy nagyon fontos dolog, ami megkülönbözteti a két "imádkozót": Mária "kiönti" Jézus lábaihoz az érzelmeit is, kétségbeesését nem rejtegeti, hanem erősen kifejezi az Úr felé. Minket, embereket is megérint mások elkeseredése, sírással kifejezett gyásza. Istent sokkal inkább!! Hogyan is ne lenne empatikus maga Jézus? Mi sokszor nem tudjuk, mit kezdjünk erős érzelmeinkkel, indulatainkkal. Most jöttem rá, hogy ezek milyen erővel telivé tehetik imádságainkat! (Eszembe jutott Sámuel édesanyja, Anna imádsága, amelyben szintén kiöntötte szívét az Úr előtt, és meg is hallgatta őt Isten!) Milyen nagy áldás és ajándék, ha mély érzelmek erősíthetik meg Imáinkat! (Talán ennek előképe lehetett az Ószövetségben az áldozatok mellé bemutatott olajjal gyúrt finomliszt, amelyet tömjénnel kevertek: "kedves illat ez az Úrnak".)

Viszont Márta miatt írták meg számunkra ezeket a drága kijelentéseket Jézus isteni lényéről, Istentől kapott hatalmáról, hogy forgassuk őket a szívünkben:

Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha.

Nagyon fontos, hogy telepedjünk le Jézus lábaihoz minél többször, és minél több időre, hogy ne csak szavainkkal valljuk Őt Messiásnak, hanem valóban annak is lássuk Őt a szívünkben! 

Mert Isten nem a szavakat, hanem a szíveket vizsgálja...