NABUKODONOZOR ÁLMAI  II. - az Istent kereső ember tévútjai

A Babiloni birodalom fejének, és megalapítójának - Nabukodonozor királynak - két álmát is részletezi Dániel könyve. Jelentésük hasonló: az Istennel szembe helyezkedő emberi gőgöt Isten elveti, egy ember sem dicsekedhet Őelőtte!

Ahogy az előző blogbejegyzésben írtam, az agyaglábakon álló emberiséget jelképező szobrot Krisztus Kősziklája zúzza majd porrá, amikor megjelenik dicsőségében. A szobor legfőbb "hibája" az, hogy nem "a Kősziklán" áll, hanem saját kővé dermedt agyaglábain! (vagyis vallásos teljesítményében bízik) Ezt az értelmezést adja maga Jézus is a Hegyi beszédben, ahol arra biztatja hallgatóit, hogy ne fövenyre, homokra építsék az életüket, hanem Kősziklára, amely Ő maga!

Nabukodonozor másik álmában is hasonlóan elítéltetik az emberi gőg: királysága teljében önmagának tulajdonította a hatalmát, gazdagságát, önmagát dicsőítette, ezért Isten megalázta Babilónia királyát. Emberi értelmét elvette, állatokhoz hasonlóvá tette 7 "időszakra". 

Különösnek találom, hogy egy sas "alkatrészei" fejlődtek ki a megalázott királyon: "Azon nyomban beteljesedtek ezek az igék Nebukadneccaron. Száműzték az emberek közül, füvet evett, mint az ökrök, és az ég harmatja áztatta testét, míg olyan hosszúra nem nőtt a szőre, mint a sasnak a tolla, és olyan karmai nem lettek, mint a madaraknak." (Dániel 4: 30.) Most esett le számomra Isten irgalma, ami még az ítéletében is milyen nagy kegyelmet tartogat! Isten arra használja emberi természetünk megalázását, hogy felkészítsen bennünket az elkövetkezendő nagy áldásaira:

"De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el." - mondja az Ézsaiás 40: 31.-ben az Ige. Idekívánkoznak Nabukodonozor saját szavai is, amit a Biblia feljegyzett számunkra, mert ez minden őszinte Istenkereső ember élménye:

"Amikor eltelt ez az idő, én, Nebukadneccar, föltekintettem az égre, és értelmem visszatért. Áldottam a Felségest, dicsőítettem és magasztaltam az örökké élőt, mert az ő uralma örök uralom, és királysága megmarad nemzedékről nemzedékre. A föld minden lakóját semminek tekinti, tetszése szerint bánik az ég seregével és a föld lakóival. Senki sem foghatja le a kezét, és senki sem mondhatja neki: Mit csinálsz? Abban az időben értelmem visszatért, és királyi uralmamhoz méltóan visszatért tündöklő dicsőségem is. Az udvari emberek és a főurak fölkerestek engem, visszahelyeztek királyságomba, és még nagyobb hatalomra jutottam. Most azért én, Nebukadneccar, dicsérem, magasztalom és dicsőítem a mennyei Királyt, mert minden tette helyes, eljárása igazságos, és meg tudja alázni azokat, akik kevélyen élnek." (Dániel 4: 31-34.)

Istennek ez a terve valamennyiünkkel, hogy visszaadja számunkra azt az uralkodói szerepet, amelyet Ádámnak megadott a teremtéskor, és amit a bűnbeeséskor elvesztett az emberiség. Uralkodásra rendeltettünk, amit akkor vagyunk képesek betölteni, ha Istennel szemben megalázzuk magunkat. Isten ekkor felfedi előttünk, hogy tollaink és karmaink valójában a szárnyalásunk eszközeivé váltak Őáltala!

Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy az álomban szereplő hatalmas, termékeny, gyümölcsöző, árnyat és rejteket nyújtó fa Jézus illusztrációjában, és magyarázatában maga az Isten országának a képe, amely az életünkben, Isten gyermekeinek életében növekszik hatalmassá. (Holott magja, amiből kifejlődött, hasonlóan kicsi volt, mint a mustármag!)

Az Isten országát jelképező fa csakis Jézus kereszthalálából, és feltámadásából tud kifejlődni, és virágozni. Ami a mi "jóságunkból" nőne ki, az kivágatik. Jézus az életet adó gyökérzet és törzs, mi pedig a gyümölcsöt hozó ágak, az árnyat adó lombok. A törzs nélkül azonban nincs életünk!